Versek,Idézetek,Képek,Dalszövegek
A szerelem nem csak ölelésről, csókokról, "szeretlek"ekből és "hiányzol"okból áll.. szerelem az, mikor pillangók vannak a gyomrodban, amikor éppen Rá gondolsz
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
De míg élek érzem szeretni foglak...
Tényleg nem értemMiért fáj mindig a szívem????Nem tetszek én senkinek,Pedig nem vagyok csúnya nőnek.Azt mondták szép vagyok főleg a szemem,De mégse talál meg soha a szerelem.Sokszor van közel hozzám de elillan s ennyiUtánna meg hagyhatom a szívem fájni...Segíts istenem hogy megtaláljam az igazit,Kérlek had éljek boldogan míg az élet el nem múlik.
Néha eluralkodik a depresszív hangulat,
S a fájdalom az úr.
De nekem olyan vagy,
Mint gitárnak a húr.
Együtt kell élni vele,bármennyire fáj.
A fájdalom az élettel jár.
Szörnyűlködve nézek magam elé,
Ahogy a szivárványt halványítom,
S rohanok a magány felé.
Azt hiszem, tudom ki vagy,
hisz a fájdalom, amit okoztál nekem, élni nem hagy.
Fáj, hogy ennyi mindent elhittem neked,
és fáj, hogy még ezek után is bíznék benned.
Fájt, mikor megtudtam hogy TE csak játszottál,
hisz tényleg szerettelek, tiszta szívből, igazán.
Az a mostani valakid is imád, szeret téged,
de hidd el nekem, nem érdemled őt meg.
Remélem, sokáig vele maradsz,
és remélem, mint havert, engem soha el nem hagysz.
Így jobb talán, hogy ennyi idő után,
már találtál más butát.
Ő is buta, ahogy te is és én is, és mindenki más,
de fáj, hogy ezek szerint mi sose szerettük igazán egymást.
Elkeseredve fekszel, csak úgy mint sokan mások,
esténként elgondolkodsz, ugyan mire várok,
Talán, hogy még újra velem lesz valamikor,
Hogy borus érzéseimen nagyot szabadítok.
Ne hidd ezt csak fájóbbá válik lassan az idővel,
És a reménytelenség egyre jobban tördel.
Hidd el, tudom mi az mi téged bánt,
Engem is pont ez a sors várt.
Én nem tudtam szépet kívánni, csak elcsuklott a hangom,
Így egyszerűen, hogy mást szeressen hagyom.
(Mégha ő mást is várt volna tőlem...)
Állok az ablakom előtt, s várom hogy megjelenj... Bár tudom, hogy
nem jössz - érzem -, s csak a képedet nézhetem...
Ajkamon a szó hangtalan, s csillogó tekintetem némán nézi képedet.
Egyre jobban érzem hiányod, de hiába kiáltok...- nem hallja senki sem.
Szeretnélek látni, érezni .... tudom, hogy nem fog menni, mert nagyon messze vagy tőlem - KEDVESEM!
Vágyom az ölelésedre, bőröd illatára,
de már csak az emlékek maradtak meg nekem...
Ezért csak állok az ablak előtt - némán, könnyek között, s nézem, ahogy lemegy a nap...
De Te, akkor is az eszemben vagy, - ÖRÖKKÉ...!"
A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.
Gyűlölet feszíti szívemet,
Mely a szerelmet váltotta oly hirtelen.
Taszítjuk egymást, mint tűz a vizet,
Mégsem bírlak oly távol tudni téged.
Meglátlak egyből, elönt a harag, a düh,
S mégis fáj, hogy itt hagytál ily egyedül.
A szívem még hevesen ver néha,
De ennek oka nem biztos, hogy csak a harag.
Gyűlölet feszíti szívemet,
Melyet a sok hazugságod váltott ki bennem.
Hazudtál éjjel, hazudtál nappal,
S minden egyes kedves szavadban.
Már nem tudom, mit higgyek el neked,
S már abban is kételkedem, amit kérdezel.
Hazudtál, mikor azt mondtad: "Szeretlek!",
S ezt soha nem fogom megbocsátani neked.
Gyűlölet feszíti szívemet,
Mert te nem hittél, s nem is hiszel nekem.
Mondhatok, vagy tehetek bármit, úgysem hiszel nekem,
Hisz számodra mások szava a mérvadó "kedvesem".
Pedig ha tudnád azt mi mindent, adtam fel érted,
Rájönnél arra, hogy én tényleg s valóban szerettelek téged.
Feladtam érted a legnagyobb álmomat,
Csak, hogy veled tölthessek szebbnél szebb napokat.
Gyűlölet feszíti szívemet,
Hisz már oly rég nem vagy velem,
S mégis szinte minden héten látlak,
S olyankor szívemet elönti a bánat.
De ezt te rajtam soha nem fogod látni,
Mert jobb, ha úgy tudod jobban, gyűlöllek, mint bárkit.
Fáj nekem, de ez már nem számít,
Hisz szerelmem egyszer majd végleg gyűlöletté válik.
Letisztítom és helyére teszem
A vázát, amely asztalunkon állott.
Szereztem belé újra pár virágot:
Fogadd el őket szívesen, szívem.
Hálám ragyog a szirmukon, hiszen
Azt a levegő-tiszta, észrevétlen
Nagy boldogságot adtad egykor nékem,
Amit nem adhat többé senki sem.
S ha más virágát jobban kedveled,
S ha küldenek valóban szebbeket,
Vagy hogyha vázád végleg összetörne,
Én hordom őket akkor is, ne félj,
Oly neszetlen, ahogy leszáll az éj,
S oly hasztalan, akár a temetőbe.
Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.
Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.
Emlék
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!
Örökkön-örökké
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.
Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
Míg téged egy nap el nem veszítettelek.
Azóta bánom én minden egyes szavam,
Amit akkor haragomban neked mondtam.
Dühös voltam nagyon, s nem gondolkodtam,
De el kellett mondanom a fájdalmamat.
Tovább tartani magamban nem tudtam,
Mert a reakciódban nagyot csalódtam.
Egy világ dőlt össze akkor és ott bennem,
Addig azt hittem, minden hibámmal szeretsz.
Mert a történteket én sem úgy akartam,
De ezen már változtatni nincs hatalmam.
Mielőtt lelkileg összetörtem volna,
A sors játszott velünk, s magát meggondolta:
El is vette, amit még oda sem adott,
És én megkaptam a következő pofont.
Azóta élek így, egyedül, magányban,
Párkapcsolatban, és mégis társra vágyva.
Mert már nem érzem azt, mit valaha régen,
Hogy bármit megtettem volna neked, érted.
Most már tényleg csak abban reménykedhetem,
Hogy visszataláljon hozzánk a szerelem,
Megbocsájtsam én is minden egyes szavad,
Melyek szívemben hatalmas sebet hagytak.
Mért fáj a szerelem, mért kell szenvedni érte, majd, ha minden elmúlik megtudod miért sírtam érted!!
Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást
Illúzió az, hogy az ifjúság boldog, az öregek illúziója. A fiatalság tudatában van nyomorúságának, s mivel csupa olyan ideállal tömték tele a fejét, amely ellenkezik az élet valóságával, valahányszor szembetalálja magát az élettel, megsérül, sebeket kap. Azt hiszi, összeesküvés áldozata lett, mert olvasmányait szükségképpen idősebbek válogatják meg, eszményi szempontok szerint, és ezek az idősebbek, akik már a feledés rózsaszínű fátylán át nézik a múltat, még beszélgetéseikben is valószerűtlen életre készítik elő. Minden fiatalembernek magától kell rájönnie, hogy mindaz, amit olvasott és hallott, csupa hazugság, hazugság, hazugság; és valahányszor erre rájön, úgy érzi, mintha újabb szeget vernének testébe az élet keresztfáján. Az a különös, hogy mindenki, aki már átment ezen a keserű kiábránduláson, egy benne rejlő, de nálánál hatalmasabb erő ösztökélésére önkéntelenül maga is hozzátesz valamit.
Én valahányszor tévedésből benyitottam valahova, ezt betű szerint és képletesen egyaránt mondom, mindig valami váratlan aljasságot fedeztem föl. Ha a társadalmat hirtelen ki lehetne fordítani, mint egy kesztyűt, és megnézni a belsejét: valamennyien elájulnánk az undortól és a rémülettől.
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Mint hogy a férget megegyem.
var gaJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ? "https://ssl." : "http://www."); document.write(unescape("%3Cscript src='" + gaJsHost + "google-analytics.com/ga.js' type='text/javascript'%3E%3C/script%3E")); try { var pageTracker = _gat._getTracker("UA-2433995-30"); pageTracker._trackPageview(); } catch(err) {}
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 7
Havi: 28
Össz.: 51 518
Látogatottság növelés
Versek,Idézetek,Képek,Dalszövegek - © 2008 - 2024 - mayacska.hupont.hu